Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

3.1 C° Pécel 2024. december 21. szombat
Pecel 01
Menza
2023 augusztus 21.

Tájékoztató a 2023/2024–es tanévre, az étkezés megrendeléséhez

Étkezés megrendelése intézményváltás esetén

Kedves Szülők!

Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy azoknál a gyermekeknél, akik intézményt váltanak (bölcsődéből óvodába-, óvodából iskolába mennek), az E-Menza felületen két sáv lesz látható, lentebb a régi-, fent az új intézmény található a gyermek neve mellett 2023. augusztus 31-ig.

Az esetleges étkezés lemondást augusztus hónapra vonatkozóan a régi intézménynél a felületen meg tudják tenni. (Ebben az átmeneti időszakban az érintett gyermekeknél a hiányzás miatt nem lesz automatikus étkezés lemondás.)

Azok a szülők, akik applikációt használnak, és a gyermekük bölcsődéből megy óvodába, az első óvodai napra kérjük, hogy telepítsék újra az applikációt.

Azoknak a szülőknek, akik kártyát használtak, és a gyermekük bölcsődéből megy óvodába – a még bölcsődében eltöltendő napokra -, javasoljuk a telefonos applikáció használatát (lásd: fentebb, „Intézményt váltó gyermekek esetében…)

Azok a gyermekek, akik az iskolát kezdik, az alsó évfolyamon csoportos kártyát használnak (osztályonként). A telefonos applikáció az iskolában nem működik. A felső évfolyamos tanulóknak a menzakártya kiváltása kötelező. Csak abban az esetben tudnak a szülők szeptembertől étkezést rendelni, ha a tanuló menzakártyával rendelkezik.

Kérjük, hogy amennyiben az óvodában kártyát használtak, tegyék azt el, ugyanis a későbbiekben az általános iskolában a gyermekek egyéni kártyát használnak, és a korábban óvodában használt kártya érvényes marad. A kártyadíj összege vissza is igényelhető, amennyiben nem péceli intézményben folytatja későbbiekben a tanulmányait a gyermek.

Szeptemberi étkezés megrendelése

Kedves Szülők!

Az E-Menzában a mai napon megnyitottuk a szeptemberi hónapot.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy a 2023/2024-es tanévre étkezés megrendelés az E-Menzában akkor lehetséges, ha a szükséges dokumentumo(ka)t eljuttatták az etkezes@pecel.hu email címre, és azok feldolgozása megtörtént.

(A beadandó nyomtatványokról bővebb tájékoztatást a honlapunkon találnak:

https://pecel.hu/intezmenyek/kozetkeztetes)

A menzakártya kiváltása kötelező (bölcsőde, óvoda, felső tagozat, gimnázium). Az étkezési felület akkor válik aktivá, ha menzakártyája kiváltásra került.

A fizetési határidő is módosul, a szeptemberi megrendelt étkezés díját
2023. augusztus 28-ig lehet kiegyenlíteni.

Kérjük, hogy a fizetési határidőt betartani szíveskedjenek, ellenkező esetben az első héten nem tudjuk biztosítani a megrendelt étkezést.

A NYOMTATVÁNYOK BEADÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2023. augusztus 28. (hétfő)

INTÉZMÉNYT VÁLTÓ GYERMEK (bölcsődéből – óvodába, óvodából – iskolába)
ÚJ ÉTKEZŐ-nek számít, neki a következő nyomtatványokat kérjük kitölteni!

BÖLCSŐDE 

-  Jövedelem alapján: (Magánszemélyeknek a benyújtást megelőző 3 hónap átlag nettó jövedelmét, vállalkozók esetén a benyújtást megelőző 12 hónap nettó jövedelmének az átlagát kell figyelembe venni.)

-  Nagycsaládos kedvezmény: (ebben az esetben kérjük a nyilatkozat mellé a Magyar Államkincstár által kiküldött, családi pótlék megállapításáról szóló határozat másolatát)

- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, vagy Nevelésbe vett (ebben az esetben kérjük az erről szóló határozat másolatát)

- Tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, (ebben az esetében kérjük a szakorvos által kiállított TARTÓSAN BETEG IGAZOLÁS másolatát)

- Családjában tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek (ebben az esetében kérjük a szakorvos által kiállított TARTÓSAN BETEG IGAZOLÁS másolatát)

ÓVODA

  • és amennyiben a normál étkezéstől eltérő igény áll fenn (tejmentes, laktózmentes stb.)  kérjük szakorvosi igazolás másolatát benyújtani az intézményhez)

  • Kedvezményes étkeztetés igénybevételéhez: 6. sz. melléklet nyilatkozat

Jövedelem alapján: (Magánszemélyeknek a benyújtást megelőző 3 hónap átlag nettó jövedelmét, vállalkozók esetén a benyújtást megelőző 12 hónap nettó jövedelmének az átlagát kell figyelembe venni.)

- Nagycsaládos kedvezmény: (ebben az esetben kérjük a nyilatkozat mellé a Magyar Államkincstár által kiküldött, családi pótlék megállapításáról szóló határozat másolatát)

- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, vagy Nevelésbe vett (ebben az esetben kérjük az erről szóló határozat másolatát)

- Tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, (ebben az esetében kérjük a szakorvos által kiállított TARTÓSAN BETEG IGAZOLÁS másolatát)

- Családjában tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek (ebben az esetében kérjük a szakorvos által kiállított TARTÓSAN BETEG IGAZOLÁS másolatát)

ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM

2023/2024-es tanévben MÁR ÉTKEZŐ gyermekek részére SZÜKSÉGES NYOMTATVÁNYOK (ADATEGYEZTETÉSÉHEZ)

BÖLCSŐDE

Adatváltozás bejelentő lap

  • Kedvezményes étkeztetés igénybevételéhez: 6. sz. melléklet nyilatkozat

- Jövedelem alapján: (Magánszemélyeknek a benyújtást megelőző 3 hónap átlag nettó jövedelmét, vállalkozók esetén a benyújtást megelőző 12 hónap nettó jövedelmének az átlagát kell figyelembe venni.)

- Nagycsaládos kedvezmény: (ebben az esetben kérjük a nyilatkozat mellé a Magyar Államkincstár által kiküldött, családi pótlék megállapításáról szóló határozat másolatát)

- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, vagy Nevelésbe vett (ebben az esetben kérjük az erről szóló határozat másolatát)

- Tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, (ebben az esetében kérjük a szakorvos által kiállított TARTÓSAN BETEG IGAZOLÁS másolatát)

- Családjában tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek (ebben az esetében kérjük a szakorvos által kiállított TARTÓSAN BETEG IGAZOLÁS másolatát)

___________________________________________________________________________

  • Kedvezményes étkeztetés igénybevételéhez: 8. sz. melléklet nyilatkozat