Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

-0.8 C° Pécel 2024. december 22. vasárnap
Pecel 01
2024 március 06.

Rozika Néni szépkorú lett


Rozika Neni

Katona Rozália, 1934. február 26-án született Korondon, Romániában. Hárman voltak testvérek, ő a legidősebb gyermek.

Kilenc éves korában az akkor még a család tulajdonában lévő "Katona féle edénygyárban" tanulta a kisebb edények "virágozását". 1950-től az államosított kerámia gyárban is folytatta munkáját. Mindig precízen, a napi tervet túlteljesítve dolgozott.

1953. február 16-án házasságot kötött Gagyi Máté Józseffel, néhai férjével. Mivel nem született gyerekük, 1970-ben örökbe fogadták az akkor három éves Olgát. 1989-ben vonult nyugdíjba, de férjével még sok éven át dolgoztak kerámia kisiparos családoknál. Keze munkája a világ számos országba eljutott.

Lánya családjával 1992-ben települt át Magyarországra. Többször eljöttek meglátogatni unokájukat, Szabolcsot és Emesét. Férje 1997-ben, 67 éves korában elhunyt, nehezen viselte az Őt ért veszteséget.

Megromlott fizikális állapota miatt, 2010-ben végleg kiköltözött lányáékhoz Pécelre. 2018 óta ágyhoz kötött, lánya odaadó gondoskodással ápolta.

2023 decemberében kórházba került, állapota sokat romlott. December 18-án költözött a péceli Búzavirág otthonba, ahol szintén szeretetben, nagy odafigyelésben van része és jól érzi magát.

Isten éltesse őt még nagyon sokáig egészségben, családja körében.

Ok
Ok4
Ok3