Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

3.4 C° Pécel 2024. december 21. szombat
Pecel 01
Reformatus Templom
2021 április 08.

Megújul a református templom toronysüvege


Március első hetében a református templom tornyából kiszűrődő furcsa hangokra és a toronysüvegen dolgozó szakemberekre figyelhettek fel az arra járók. Március 4-én csütörtökön pedig annak lehettek szemtanúi, ahogyan egy száztonnás daru begördül a Ráday-kastély kertjébe, majd lassan leemeli a teljes süveget a templomtoronyról. Ezekkel a munkálatokkal vette kezdetét a református templom több ütemben tervezett felújításának megvalósítása.

Reformatus Templom 01

A templom 1798 és 1800 között épült. Felszentelésekor az igehirdetés Isten Mózesnek mondott szavairól szólt: „Ne jöjj közel, oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely amelyen állasz, szent föld.” (Mózes 2. könyve 3:5)

Az épület szentségét nem a templomi formája, mérete vagy a berendezése adta, hiszen ekkor még nem sokban különbözött a kastélyhoz tartozó többi épülettől, tornya sem volt. Az tette fontossá, hogy Isten bűnbocsátó kegyelméről és szeretetéről, a Megváltó Jézus Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról szóló evangélium hirdetésének ad helyet.

Bár az elmúlt kétszáz évben számos viszontagságon ment keresztül, Isten kegyelméből mindig volt azonban nyitott szív és dolgos kéz az újjáépítésre. A torony is egy ilyen megújításhoz kapcsolódóan épült 1894-ben. Az azóta eltelt csaknem 130 év a toronysüveg belső faszerkezetén is mély nyomott hagyott. Az itt felfedezett károsodások hívták fel a figyelmet a templom műszaki állapota vizsgálatának szükségességére 2017-ben. Az állapotfelmérés építész tervező, valamint faanyagvédelmi, statikai és falnedvesség szakértő bevonásával történt. Az ennek során készült szakvélemények alapján az épület átfogó felújítására van szükség, amelynek munkálatai közül a toronysüveg cseréje a legsürgősebb.

A faszerkezet rovar és gomba kártevők, valamint a lemezfedés hibáiból eredő beázások miatt súlyosan károsodott. A károsodások többsége a süveg alapgerendázatát és az ehhez csatlakozó elemek alsó végeit érintette, ami veszélyeztette a toronysüveg állékonyságát. A statikai szakvéleményt készítő szakértő ezért a torony faszerkezetének teljes bontását és új tartószerkezet építését javasolta. A Református Egyházközség mindezek alapján megbízást adott a toronysüveg cseréjére vonatkozó engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére és az örökségvédelmi engedély iránti kérelem benyújtására. A tervdokumentációban és a hozzá csatolt szakvéleményekben foglaltakat mérlegelve a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya a templom toronysüvegének cseréjére és ablakainak felújítására örökségvédelmi engedélyt adott. Így került sor március 4-én a régi süveg leemelésére és szétbontására. A helyét egy teljesen új süveg foglalja majd el, amely mind a belső szerkezetét, mind a külső formáját tekintve teljes mértékben megegyezik az eredetivel. Ennek elkészültéig a templomtornyot egy ideiglenes tető védi a beázástól. A munkálatokat a templomtornyok felújítása terén széles körű tapasztalatokkal és kiváló referenciákkal rendelkező kivitelező végzi. Az előkészítés, tervezés és a szükséges anyagok beszerzésének eddigi kiadásaira a református gyülekezet tagjainak adományai biztosítottak fedezetet.

Reménység szerint az új süveg ez év nyár végéig készül el, és az istentiszteleteknek egy megújuló templom ad majd otthont. Az elhangzó üzenet azonban ugyanaz marad:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma 3:16)

Kovács Zoltán

Reformatus Templom 02