Bajnokok ligája
A csapatsportok küzdelmeinek legmagasabb szintje, de a cím azt is takarhatná, hogy a Ferencváros labdarúgói hosszú idő után újra bejutottak a bajnokok ligájába. Ellenben viszont a női kézilabda csapatuk folyamatosan ott szerepel, és ahol bemutatkozott Pécel egyik ifjú büszkesége, avagy – ahogy a kommentátor mondta – a pályán Ferenczy Diána Dóra, akivel a felnőtt játékoskarrier kapujában beszélgettünk.
– Mióta sportolsz és hol?
– Szüleim már karon ülőként hordtak meccsekre, beleszerettem a hangulatba. Más nem is jöhetett szóba, csak a Ferencváros, azóta is ott játszom. Nagyon fiatalon kezdtem a kézilabdát, még öt éves sem voltam, amikor Pádár Ildi néninél elkezdtem, idősebbek között. Kiskoromban sportoltam mást is a kézilabda mellett, de mindig, mikor döntésre került a sor, a kézilabda nyert.
– Milyen eredményeid vannak?
– Több országos döntőt megnyertünk, de a tavalyi ifjúsági döntő nagyon emlékezetes volt! Büszke vagyok a csapatra, nagy küzdelemben nyertük meg az aranyat. Sajnos, az idén a bajnokság félbemaradt a vírus miatt, így döntők sem voltak. Amire szintén nagyon büszke vagyok, hogy az NB II-es felnőtt bajnokságban szereplő nagyon fiatal ificsapattal megnyertük a bajnokságot és feljutottunk az NB I/B-be. Sokaknak okoztunk ezzel meglepetést!
Nyaranta pedig – amikor nincs teremkézilabda – strand kézilabdázom. Tavaly Lengyelországból EB ezüstöt és sok élményt hoztam haza.
Dia a Ferencváros ifjúsági kézilabda csapatának tagja, tavaly elhódították a magyar bajnoki címet, a négyes döntőben legyőzték a Győr és a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatát is. A felnőtt bajnokságban szereplő ifi csapattal megnyerték az NBII-es küzdelmeket és a bajnoki címet így jelenleg az NBI/b felnőtt bajnokságban szerepelnek.
– Mit jelent számodra a Ferencváros?
– Számomra sokat jelent, hogy a Fradiban játszom. Kicsi korom óta erről álmodozom és ezért küzdök. Őszintén szólva, soha nem gondolkodtam más egyesületben, szeretem a csapattársaimat, szeretem az edzőimet. Szeretem a sporttelepet, pedig sok éve már minden nap ott vagyok, ha sérült vagyok, akkor is, ha felnőtt meccs van, akkor is. Ebédelni is ott szoktunk a lányokkal, az a légkör teljesen beszippantja az embert, megunhatatlan. A Fradicímeres mezt felvenni pedig büszkeséggel tölt el hétről hétre. A faházban is szerettem játszani, de az aréna parkettájára lépni nagyon felemelő érzés.
A ferencvárosi sikerek mellett már a címeres mezt is több csapatban magára ölthette, 2019-ben a Magyar Ifjúsági Strandkézilabda válogatott tagjaként utazhatott az említett Európa Bajnokságra, ahol második helyet szereztek. Az idei évben pedig a VB-re készülő Magyar Ifjúsági Kézilabda Válogatott bő keretébe is meghívott kapott, ám az Ifjúsági Világbajnokság végül a járvány miatt sajnos elmaradt.
– Mik a céljaid, és mi motivál a folyamatos teljesítményre?
– Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni fontos mérkőzéseken. Célom, hogy felnőttjátékosként megálljam a helyem az élvonalbeli bajnokságban, és ha megértem rá, akkor szeretném a válogatott mezt is magamra húzni. Addig még nagyon sok tanulnivalóm van, tudom. De motivál, amit nap mint nap látok, hacsak tehetem, nézem a felnőtt edzéseket. Az pedig, hogy a felnőtt csapattal kiutazhattam Dániába és Romániába, óriási lökést adott.
– A családod, a szüleid hogyan támogatták, segítették sportpályafutásod?
– A családomnak nagyon sokat köszönhetek. Nem lehetett könnyű nap mint nap három gyereket háromfelé hordani edzésre. De mindig megoldották, olykor a nagyszülők is besegítettek. Mindent megtettek a fejlődésünk érdekében. Ez rengeteg idő, nem is tudom, hogy munka mellett hogyan oldották meg, de tényleg.
– Mióta élsz Pécelen és van-e, ami különösebben is ide köt?
– Születésemtől fogva Pécelen élek. Itt élnek a nagyszüleim és az összes rokonom is. Egy budapesti gimnáziumba járok, onnan edzésre megyek, így szinte csak esténként vagyok itthon. Amikor hazaérek, kicsit lenyugszom a pörgés után. Reggel, amikor felébredek, fákat látok, és csend van. Szeretek itt élni, van még néhány barátom a régi suliból, de sajnos az időm kevés, hogy többször találkozhassunk.
– Péceli sportcsalád vagytok, mesélj erről egy kicsit
– Hárman vagyunk testvérek, van egy bátyám, Donát és egy öcsém, Kolos. Ők mind a ketten fociznak. Donát a nagypálya mellett futsalozik is NB II-es és NB III-as szinten. Az öcsém pedig idén kezdett barátkozni az atlétikával, így már ő is a Fradiban sportol. Amikor tehetem, kijárok a meccseikre, főleg a futsalt szeretem, mert gyors, mint a kézilabda.
További sok sikert és kitartást kívánunk a felnőtt karrierhez is! Pécel veled van, szerezz sok örömet!
I.I.