Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

0.9 C° Pécel 2021. január 26. kedd
Hoember
2020 december 11.

A hóember titka


László-Kókai Brigitta óvodapedagógus meséje

Egyszer volt, hol nem volt a négy szögletű kerek erdőn túl, a Várhegy tetejének a legmagasabb pontján egy kis fenyőerdő, s ott éldegélt Sapi a Hóember.

Azért hívták őt Sapinak, mert a fején a megszokott kopott piros fazék helyett egy gyönyörű tűzpiros sapkát viselt, melynek akkora bojt volt a tetején, mintha egy hatalmas hógolyót cipelt volna rajta.

Sapi nagyon büszke volt a piros sapkájára, vigyázott rá soha le nem vette a fejéről.

De hiába a gyönyörű sapka, a büszke hóember valamiért mégsem volt boldog.

Egy nap éppen arra sétált a Süni, gyorsan szedte apro lábacskáit, hiszen nagyon fáztak a hideg hóban.

Észrevette, hogy Sapi nagyon szomorúan álldogál az erdei tisztás mellett.

Megkérdezte hát tőle:

-Mi baj van Sapi, miért szomorkodsz?

-Nagy az én bánatom Süni de te úgysem tudsz segíteni rajtam - mondta a hóember.

-Hát jó - válaszolt a Süni -, úgyis nagyon fáznak a tappancsaim, sietek haza megmelegedni.

Azzal Süni magára hagyta a szomorkodó hóembert.

Arra ugrándozott a kis Mókus, ő is észrevette, hogy Sapi búnak eresztette a fejét, így hát ő is megkérdezte tőle:

-Mi a baj Sapi, miért szomorkodsz?

-Nagy az én bánatom Mókuska de te úgysem tudsz segíteni rajtam - mondta a hóember.

-Hát jól van - válaszolt a Mókuska -, úgyis rengeteg még a dolgom sok makkot kell gyűjtenem.

Azzal a Mókus is magára hagyta a szomorkodó hóembert.

Arra sétált a Kiscica, ő is észrevette a búslakodó hóembert, megállt és megszólította.

-Mi a baj Sapi, miért búsulsz?

-Nagy az én bánatom Kiscica, de te úgysem nem tudsz segíteni rajtam – mondta a hóember.

-Hát jó - válaszolt a Kiscica - úgyis mennem kell, mert a gazdasszonyom jó meleg tejecskével vár engem, hogy felmelegedjek ebben a hideg időben.

Arra repült Méhecske és Katica kislány, akik nagyon jó barátnők voltak, mindig együtt repkedtek virágról virágra. Ők is felfigyeltek a szomorkodó hóemberre. Leszálltak hát a vállára és megkérdezték tőle:

-Miért búslakodsz Sapi?

De a hóember nekik is ugyanazt a válaszolta:

 -Nagy az én bánatom, de ti úgysem tudtok segíteni rajtam.

-Hát jó – válaszolták mindketten -, úgyis mennünk kell, mert megfáznak a szárnyacskáink.

Iszunk együtt egy finom meleg teát, teszünk bele friss mézet az majd felmelegít minket. Azzal tovább szálltak.

Arra ugrált a Nyuszika, ő is észrevette Sapit ahogy egyre szomorúbban álldogál a kis tisztáson, félénken közelebb ment hozzá és megkérdezte:

-Mi a baj Sapi, miért búsulsz?

-Nagy az én bánatom Nyuszika, de te úgysem tudsz segíteni rajtam – hangzott ismét a válasz.

Nyuszika meghúzta a vállát és azt mondta:

-Nem baj úgyis mennem kell, mert még rengeteg a dolgom, be kell takargatni a répákat, leszedni a káposztákat és a finom karalábét, mielőtt a fagy beállna.

Azzal Nyuszika is elugrált a dolgára.

Arra cammogott Macika is, ő sem hagyhatta szó nélkül a szomorkodó hóembert, így hát megkérdezte tőle:

-Mi a baj Sapi, miért búsulsz?

-Nagy az én bánatom Macika, de te úgysem tudsz segíteni rajtam – válaszolta neki is a hóember.

 -Hát jól van – mondta erre Macika -, úgyis mennem kell mert az anyukám nagyon dühös lesz, ha a téli álom idejére nem érek haza a barlangunkba és kiporolja a bundámat, azt pedig nagyon nem szeretném - azzal gyorsan tovább cammogott.

Így történt, hogy Sapi ismét magára maradt és egyre jobban búnak eresztette a fejét. Hatalmas répa orra már majdnem a földig lógott….

Nagyon büszke hóember volt, biztos a szép piros bojtos sapkája miatt, éppen ezért nem volt bátorsága elmondani senkinek, hogy valójában mi az ő nagy bánata.

Elérkezett a karácsony este, az erdő állatai azonban nem tudtak nyugodtan otthon ünnepelni.

Egyre csak azon járt minden gondolatuk, hogy hogyan segíthetnének Sapinak.

Elhatározták hát, hogy készítenek a hóembernek egy igazi karácsonyfát, azt gondolták, hogy attól majd biztosan jobb kedvre derül.

Kiválasztották az erdő legszebb fenyőfáját és elkezdték feldíszíteni.

A Sünike a téli elemózsiából almákat vitt a fenyőre és felakasztotta az ágyára, a Mókuska tobozokat akasztott rá, a Méhecske gyönyörűen fénylő lámpácskákat vitt, a Katica szép piros masnikat hozott, a Kiscica elhozta a kedvenc fonal gombolyagját, Macika mézes cukorkákat akasztott a fenyőágakra, Nyuszika pedig egy-egy pihe-puha szőrpamacsot tett az ágak hegyére.

Amikor Sapi megpillantotta a pompázatos díszbe öltözött karácsonyfát még a lélegzete is elakadt. 

-Ez az enyém? Csak az enyém?

-Igen, igen mi készítettük neked, hogy ne szomorkodj - harsogták az állatok egymás szavába vágva.

 -Nagyon szépen köszönöm - hálálkodott a hóember -, nem is gondoltam, hogy nekem is vannak barátaim. Hiszen csak az igazi barátok veszik észre azt, ha szomorú vagyok és csak ők tudnak tiszta szívből felvidítani engem. És én még soha senkitől nem kaptam ajándékot.

-Mi nagyon szeretünk téged, ez a mi ajándékunk neked – válaszolták az állatok.

-Nagyon köszönöm nektek, de egy kicsikét még mindig szomorú a szívem.

-Tudunk neked még valamiben segíteni? - kérdezték tőle kíváncsian.

-Tudjátok, - mondta hóember - amíg ti bekuckóztok télire a jó meleg vackotokba, addig én egyedül álldogálok itt egész télen, és az bizony nagyon unalmas.

Ettől nagyon szomorúak lettek az állatok, de nem volt mit tenni menniük kellett, még mielőtt megfagynak kint a hóban.  Sapi ismét egyedül maradt.

Elérkezett karácsony éjjel, Sapi csak állt a hóesésben és addig gyönyörködött a saját karácsonyfájában, mígnem elnyomta az álom. 

Ekkor egy gyönyörű angyal jelent meg fényesen csillogó ruhában, úgy tündökölt, hogy bevilágította az egész Várhegyet.

Az angyal körbejárta a pompás karácsonyfát majd megigazgatta a hóember piros sapkáját és egy édes puha puszit nyomott az arcára majd eltűnt.

Reggel mikor felkelt a napocska Sapi arra ébredt, hogy valami nagyon csiklandozza a fejét.

Levette hát a pompázatos sapkáját és láss csodát mit talált ott…

Egy kis fészek volt az, és benne egy kis cinege madárka.

A Hóember először meglepődött, de rögtön tudta, hogy erre a kis cinegére egész életében vigyázni fog.

Nagy piros sapkája alatt fogja melengetni aprócska barátját, és ezentúl sohasem lesz egyedül.

Óvni és védeni fogja, de el nem árulja soha senkinek a titkát.

Sapi ezentúl még büszkébben és vidámabban viselte hatalmas bojtos piros sapkáját, hogy aki arra járt mind megcsodálta.

Kívánj Te is valamit tiszta szívből a karácsony angyalától, talán neked is teljesíti.

László-Kókai Brigitta óvodapedagógus