Beszámoló az április 30-i testületi ülésről
Csütörtök délelőtt tartotta rendes ülését városunk képviselő-testülete. Kocsis Tamás képviselő előzetesen jelezte távolmaradását, így 10 fővel kezdődött az ülés.
A testületi ülés mintegy 20 perc csúszással kezdődött, mivel még azt megelőzően a NIVÓ Kft. tulajdonosa kívánt néhány gondolatot megosztani a jelenlévőkkel. A cég jelentős beruházást kíván végrehajtani városunkban, melyhez korábban állami támogatást is kapott. Polgármester asszony és alpolgármester úr is megerősítette, hogy üdvözölnek minden olyan beruházást, mely bevételt hoz a város számára, egyúttal munkahelyeket teremt az itt élőknek, de hangsúlyozták: csak a jogszabályokat betartva, a városnak előnyös konstrukciót tudnak majd támogatni. Kiemelték, erre vonatkozóan eddig is több körben tárgyalták a cégvezetéssel, ezek az egyezetetések pedig folytatódnak.
A végül késve kezdődött ülés keretében egyhangúlag született döntés a Polgármesteri Hivatal Köztisztviselőit megillető juttatások és támogatásokról szóló rendeletet módosításáról a bankszámla-hozzájárulás tekintetében.
A képviselők döntése értelmében nem csak télen, hanem nyáron is lesz igazgatási szünet a polgármesteri hivatalban. Előbbi 2026. december 21-31. (7 munkanap), utóbbi 2026. július 22-31. (8 munkanap) között lesz majd.
5 igen és 4 nem mellett nem támogatta a testület a Péceli Család- és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetőjének illetményemelési kérelmét.
Mint ismert, városuk a Szivárvány tagóvoda átépítésére 745 millió forint pályázati támogatást nyert el. Ehhez kapcsolódóan ma döntés született arról, hogy a pályázat végrehajtása érdekében a testület elfogadja a konzorciumi megállapodást, melyet az Építési és Közlekedési Minisztériummal szükséges megkötni.
A képviselők elfogadták a Pécel Kft. felügyelőbizottságának 2025. évben végzett ellenőrzési tevékenységéről szóló beszámolóját. A FEB elnöke a képviselőknek elmondta, hogy tavaly kiemelkedően sok, összesen 33 alkalommal üléseztek, és 225 határozatot hoztak. Imre István kifejtette, a céggel együttműködve dolgoztak és dolgoznak azon, hogy minden területen átlátható és szabályos működést érjenek el. Mint mondta, sok tekintetben komoly lemaradások voltak, ezeket az elmúlt másfél évben jelentős részben sikerült pótolni, javítani.
A testület döntést hozott, hogy a közös megegyezéssel távozó Kiss László ügyvezető helyére 2026. május 1-től Vasvári Gábort nevezik ki a Pécel Kft. élére. Egyúttal arról is döntés született, hogy a tulajdonos önkormányzat pályázatot ír ki az ügyvezetői pozíció betöltésére, melynek elbírálási határideje 2026. május 28. A napirend tárgyalása során Polgármester asszony megköszönte Kiss László Pécelért végzett munkáját.
Négy támogatási kérelem kapcsán hoztak döntést a képviselők. A Grozner és Társa Egészségügyi Szolgáltató Kft. a 2026. évi laboratóriumi vérszállítással kapcsolatos működési költségekhez való hozzájárulásként igényelt 600.000 forintot.
A Péceli Parnasszus Alapítvány a „Szabó Magda 100” elnevezésű program, valamint a VII. Nemzetközi Fuvolafesztivál szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos költségek támogatására adott be 1.000.000 forintos támogatási igényt.
Szinten 1.000.000 forint összegű igény érkezett a Gyömrői Polgárőr Szervezet és Önkéntes Tűzoltó Egyesület részéről a tűzoltók munkájához kapcsolódóan. Az önkormányzatunkkal együttműködési megállapodást kötött szervezet önkéntes tűzoltói immáron rendszeresen beavatkoznak Pécel területén is.
A Péceli Fáy András Alapítvány 220.000 forint támogatási kérelmet nyújtott be a napokban sikeresen lezajlott Fáy Lovasnap támogatása kapcsán.
A képviselők – elfogadva a városvezetés javaslatait – az alábbi támogatásokat szavazták meg:
Grozner és Társa Egészségügyi Szolgáltató Kft.: 600.000 Ft
Péceli Parnasszus Alapítvány: 250.000 Ft
Gyömrői Polgárőr Szervezet és Önkéntes Tűzoltó Egyesület: 500.000 Ft
Péceli Fáy András Alapítvány: 220.000 Ft
A képviselő-testület zárt ülés keretében tárgyalta a Pécel Gyermekeiért és Ifjúságért Díj felhívására érkezett javaslatokat, és döntött a díjazott személyéről.
Az ülés nyilvános részének felvétele a lenti videóban teljes egészében visszanézhető.
