Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

6.9 C° Pécel 2024. december 21. szombat
Pecel 01
2024 augusztus 21.

Augusztus 20-ai városi ünnepség Pécelen


Augusztus 20-a Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe

Horváth Tibor polgármester ünnepi beszédet mondott az Államalapítás ünnepén.

"A kenyér, amelyet ma megszegünk, a mindennapi megélhetés és az összetartozás szimbóluma. Emlékeztet bennünket arra, hogy együtt erősek vagyunk, és hogy közös erőfeszítéssel bármit elérhetünk. Augusztus 20-a tehát egy olyan nap, amely egyesíti a történelmi, vallási és kulturális elemeket, és a magyar identitás egyik meghatározó ünnepe.

Kívánom, hogy ez az ünnep erősítsen meg minket, hozza közelebb egymáshoz az embereket, és adjon erőt a jövő kihívásaihoz."

Aug 20 Alap

Ezt követte az egyházak vezetőinek ünnepi beszéde, valamint megáldották az új kenyeret, melyet a Péceli Kenyérgyár ajánlott fel.

A városi kitüntetéseket Horváth Tibor polgármester, Oláh János jegyző, valamint Kristóf Péter és Varmuzsa Péter képviselők adták át.

2024-ben Pécel Város Díszpolgára posztumusz kitüntető címet Baczakó Péternek, Pécelért Díjat Birtalan Sándornak, Fejes Istvánnak és Kuszák László Györgynének, Pro Talentum Díjat pedig Imre Dórának és Prinz Áron Dánielnek adományozta a Képviselő-testület.

Az ünnepségen közreműködött az Ossó János Fúvószenekar, R. Kárpáti Péter, Dézsenyi Zsófia és Lakatos Dóra.

Köszönjük az esemény megszervezését a Lázár Ervin Városi Könyvtár és Szemere Pál Művelődési Ház munkatársainak.