Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

6.2 C° Pécel 2024. április 19. péntek
Trianon 01
2020 június 25.

Trianon 100


„Az emléktábla elkészítése és felavatása nem maradhatott el. Hiszen Trianon 100 az ember életében egyszer van csak, és erről a szomorú eseményről igenis méltó módon kell emlékezni Pécelen is.”

Színvonalas műsorral emlékeztek meg városunkban 2020. június 4-én délután a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójáról. Ez alkalommal felavatásra került az évfordulóra készült emléktábla is. Becs Józseffel, a Wass Albert Társaság Pécel oszlopos tagjával interjúnkban erről is beszélgettünk.

– Mikor fogalmazódott meg, hogy a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára emléktáblát állítsanak?

– Amikor februárban Wass Albertre emlékeztünk a Kúria Rendezvényházban, akkor jött az ötlet, hogy valami megemlékezést kellene csinálnunk Trianon 100-ik évfordulójára.

Felvetődött az ötlet, hogy készíttessünk egy márványtáblát, melyet a Kálvin téren helyeznénk el. Ezt a kezdeményezést a város vezetői támogatták.

Ezt követően a nagy lelkesedünk alább hagyott, mivel a koronavírus helyzet mindent bizonytalanná tett a jövőre nézve, és mindenki saját problémájával volt elfoglalva.

Április vége felé Balázs Ottó és Farkas Péter barátaink a Wass Albert Társaság Pécel oszlopos tagjai eszméltek fel először ebből a letargikus hangulatból és kezdtek el győzködni, hogy márpedig a Trianon 100 emléktábla elkészítése és felavatása nem maradhat el. Így gyűjtésbe kezdtünk, hogy elkészíttessük az emléktáblát. 

– Hogyan alakult a gyűjtés?

– Megkerestünk péceli vállalkozókat és magánszemélyeket, hogy támogassák elképzelésünket. Első hívó szóra olyan összefogás jött létre, amiről álmodni sem mertünk. Itt felsorolni hosszú lenne mindazok nevét, akik anyagilag támogatták kezdeményezésünket, ezt megtettük már a facebookon. De kiemelnénk két motoros csapatot, a Szkíta Motoros Egyesületet és a Sörsámán motorosokat, akik nem mind péceliek, de mégis mindig mellettünk állnak, amikor valami komolyabb dolgot szeretnénk véghez vinni.

Így kezdeményezésünkre hamar összejött az az összeg, amiből elkészíttethettük az emléktáblát. A tábla talapzatát Kelemen György műkőkészítő mester barátunknak köszönhetjük, aki a körülötte lévő szegélyt is el fogja készíteni műkőből, mindezt teljesen ingyen.

– A koronavírus majdnem áthúzta a szervezést…

– Ugyan május második felében még kétségeink voltak, hogy hogyan is fog megtörténni az avatás, hiszen a koronavírus végett még tilos volt bármilyen rendezvényt is szervezni. Feszülten figyeltük a kormány rendelkezéseit a járvánnyal kapcsolatban.

Május utolsó hetében eldöntöttük, hogy lesz, ami lesz, meghirdetjük és márpedig felavatjuk a Trianon 100 emléktáblát. Szerencsénk lett, mert a kormány lazított a járványügyi intézkedésekben.

– Végül hogyan állt össze a műsor?

– Mivel a Millenniumi Nemzeti Hagyományőrző Alapítvány rendezi évek óta a Trianoni megemlékezéseket, velük egyeztetve közösen összeállt a június 4-ei ünnepség sorozat.

Kezdtük az autós felvonulással, amit az Alapítvány szervezett, majd felavattuk az emléktáblát, és záró eseményként meggyújtottuk az Összetartozás tüzét a Történelmi Emlékparkban.

Nagy meglepetés volt és nagy öröm számunkra, hogy ilyen szép számmal, közel kétszázan voltak kíváncsiak erre a péceli eseményre.

Megtiszteltetés volt számunkra, hogy az emléktábla avatásra elfogadta meghívásunkat Fábián Zoltán, a Hungarica zenekar énekese, aki akusztikus dalokkal és Fagylaltos László, aki lélekemelő versekkel és beszédekkel emlékeztek velünk együtt Trianon 100-ik évfordulójára.

– Kik segítettek még? 

– Az emléktábla felállításában és a virágosításban rengeteg segítséget kaptunk a Pécel Üzemeltető Kft.-től, ezúton is szeretnénk hálás köszönetet mondani a kft. vezetőjének, Koricsánszki Tamásnak és Sztranyan Zsófinak, Pécel kertészének.

Rengeteg tervünk és elképzelésünk van, hogy hogyan tehetnénk még szebbé a Kálvin teret. Ez ügyben még egyeztetnünk kell a városvezetéssel. Reményeink szerint úgy, ahogy eddig is, megtaláljuk a közös hangot, és támogatni fogják ötleteinket és elképzeléseinket.

Zárásként álljon itt egy idézet Wass Al­bert­től: „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”.