Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

4.8 C° Pécel 2024. december 3. kedd
2024 június 21.

Te Deum díjak átadása Vácon


Június 14-én, pénteken hálaadó szentmisével zárta a 2023/2024-es tanévet a Váci Egyházmegye Hitoktatási Igazgatósága, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF). A szentmisét követően – melyet Marton Zsolt megyéspüspök mutatott be a váci Szent Anna piarista templomban – az egyházmegyében az elmúlt tanévben kiemelkedő munkát végzett pedagógusok vehették át elismeréseiket.

Christ B

Marton Zsolt püspök szentbeszédében elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy a tanév végén a pedagógusok ne csak év végi összefoglalót készítsenek, a diákok pedig ne pusztán a vizsgákra való tanulásra fókuszáljanak, hanem a lelki összegzésre is fektessenek hangsúlyt. „Kérdezzük meg magunktól: törekedtünk-e jézusi módon szeretni egymást, a ránk bízottakat, feletteseinket és önmagunkat?”A korábban pedagógusként dolgozó püspök a szakma szépségéről is beszélt, megköszönve mind kollégáinak, mind a szülőknek és a diákoknak az idei tanévbe fektetett munkát. A szentmise után az egyházmegyében az elmúlt tanévben kiemelkedő munkát végzett pedagógusok vehették át elismeréseiket. Idén 13 pedagógus részesült Te Deum-díjban, köztük Chriszt Beáta a péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanítója, 3 pedagógus Te Deum Életmű-díjban, 4 fő a Szent Gellért díj ezüst fokozata, egy pedagógus pedig a Szent Gellért díj arany fokozata díjban.

Szívből gratulálunk minden díjazottnak, és köszönjük a pedagógusnak, oktatónak és alkalmazottnak a köznevelésben, felsőoktatásban végzett egész éves áldozatos munkáját!

Osszes Dijazott Te Deum 2024