
Tájékoztatás az esővízgyűjtő tartály igénylésére kiírt pályázatról
Az elmúlt napokban kaptak értesítést mindazok, akik sikeresen pályáztak esővízgyűjtő tartályra. Ennek kapcsán több kérdés is felmerült, ezekre adunk most tájékoztatást.
Azok a benyújtott pályázatok, melyek nem feleltek meg a kiírás valamely elemének, hiányosak voltak, a kiírás értelmében érvénytelenek lettek. Az érvénytelenség leggyakoribb oka az volt, hogy a pályázók nem mellékelték az adott ingatlanra vonatkozóan a tulajdonostárs(ak) hozzájáruló nyilatkozatát, illetve hiányzott a lakcímkártya másolata vagy az adatkezelési nyilatkozat.
Azok számára, akik pontosan szeretnék tudni az érvénytelenség okát, iratbetekintési lehetőséget biztosítunk augusztus 27. szerdától ügyfélfogadási napokon. Kérjük hozzák magukkal személyi igazolványukat, valamint lakcímkártyájukat!
Az érvényteleneken túl több mint 250 érvényes pályázat érkezett be. Az első 150 érvényes pályázatot benyújtó automatikusan megkapja az igényelt tartályt.
Természetesen örömteli, hogy ilyen sokan adtak be pályázatot, és az Önkormányzat célja az, hogy mindenki kapjon esővízgyűjtőt, aki érvényes pályázatot nyújtott be. Ennek érdekében polgármester asszony javaslatot nyújt be a képviselő-testületnek, hogy biztosítson további anyagi forrást az igények mielőbbi kielégítésére.
Remélhetőleg ezt a testület támogatja majd, így azt követően a most forráshiány miatt nem nyertes pályázók is megkapják a gyűjtőedényeket.
Önkormányzatunk a jövőben is tervez hasonló pályázati kiírást. A mostani visszajelzések tükrében várhatóan módosítunk majd a feltételeken, egyszerűbbé, könnyebbé kívánjuk tenni a folyamatot.
A fejleményekről természetesen tájékoztatást adunk.
Frissítés: Néhány esetben sikertelen volt az e-mailes kiértesítés. Aki adott be pályázatot, de nem kapott eddig értesítést, azt kérjük írjon egy levelet a [email protected] címre.