Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

9.4 C° Pécel 2021. március 4. csütörtök
Tuzgyujtas
2021 február 09.

Szabadtéri égetés szabályainak változása


Belterületen 2021. március 1-ig (illetve a veszélyhelyzet megszűnéséig)

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) bekezdés b) pontja adott lehetőséget a települési önkormányzat képviselő-testületének a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, valamint az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítására.

A fenti törvényi rendelkezés 2021. január 1-ét követően hatályát veszítette, azonban a kihirdetett veszélyhelyzet miatt nem kötelező alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy azokon a településeken, ahol az önkormányzat az égetést korábban saját rendelettel szabályozta és 2021. január 1-től sem módosította, ott az égetést az eddigi szabályozás szerint lehet végezni. (pl.: tiltott, vagy kijelölt időszakokban engedélyezi).

Belterületen 2021. március 1-től (illetve a veszélyhelyzet megszűnésétől)

Függetlenül az adott település, korábbi önkormányzati rendeletétől a belterületen végzett avar, kerti hulladék és minden egyéb hulladék szabadtéri égetése szigorúan tilos.

Külterületen 2021. január 1-től (függetlenül a veszélyhelyzet időszakától)

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ) 225. §- a értelmében: „Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a lábon álló növényzet, tarló, növénytermesztéssel összefüggésben és a belterületi, valamint a külterületen lévő zártkerti ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.”

Az OTSZ. 226. §-ában megfogalmazott irányított égetés nem keverendő össze az avar és kerti hulladékok égetésével. Az irányított égetés jellemzően tarlóégetést jelent, melynek tényét legalább 5 nappal korábban a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz írásban be kell jelenteni, illetve további feltétlekhez kötött az ezirányú tevékenység végzése.

A fenti jogszabályi rendelkezések megszegőivel szemben az elsőfokú tűzvédelmi hatóság a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet alapján 10.000,- forinttól 1.000.000,- forint összegű tűzvédelmi bírságot szabhat ki.

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósá
Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség