Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

10.9 C° Pécel 2024. március 29. péntek
2022 június 22.

Pályázatokról tisztán


Horvath 02

Tisztelt Péceli Lakosság!

Bevallom, amíg nem töltöttem be Pécel polgármesterének szerepét, magam sem láttam tisztán a pályázatok terén. Ezért arra gondoltam egy kicsit kitisztítom ezt a szürke foltot, és megosztok pár tapasztalatot, amit azóta szereztem.

Ha egy önkormányzat pályázik, már pedig mindegyik önkormányzat pályázik, hisz gyakorlatilag ez az egyetlen lehetőség fejleszteni a várost, akkor egy adott összeg korlátra, adott célra nyújtja be a sok ember szakmai munkájának eredményeként, tervekkel és jogi kötelezettséggel megtűzdelt pályázati anyagot. Ezek csak papíroknak tűnhetnek, viszont a kiírás szigorú keretinek megfelelnek és a bennük foglaltaktól eltérni nem lehet. Bármennyire szeretnénk megfelelni az egyedi igényeknek. Mindig komoly fejtörést okoz, hogy mi az, amire pályázni érdemes, mert ha nem tudjuk teljesíteni, bizony komoly szankciókkal kell számolnunk. Olykor például egy út esetében, el kell döntenünk, hogy a szakasz hosszából engedünk, sértve ezzel azok érdekeit, akik előtt már nem épül újjá a környezet, vagy részletgazdagabban dolgozzuk ki a sokkal rövidebb szakaszt, hogy egy maroknyi ember elégedett legyen. Ilyenkor valóban a minőség rovására mehet a mennyiség. Egy pályázat elnyerése után, indikátoroknak kell megfelelni. Ezek szigorú követelmények, melyeket jogszabályok és törvények korlátoznak. Ezeket nem szabad és nem akarjuk megsérteni. Jelenleg nincs más lehetőségünk Pécel fejlesztésére, mint pályázatokat keresni, és még ha olykor sokan elégedetlenek is az eredménnyel, ezek minden körülmények között jobbak, mint a korábbi állapot volt.

Hoznék pár példát a múltból, amiből kiderül, mennyire fontos komplexen kezelni egy pályázati kiírást, és egy részcél megvalósulása érdekében nem szabad olyan feltételekkel beleugrani egy szigorú keretek közé szorított pályázati lehetőségbe, amit komplexen nem vagyunk képesek teljesíteni. Ilyen volt pl. az Újtelepi út VEKOP keretei közt elnyert pályázata. Elődeink nem voltak körültekintőek, szemük előtt az út és járda építése lebegett, a pályázati kiírás viszont a szegregáció felzárkóztatására szólt. Az útburkolat felújítása egy töredéke volt a vállalt kötelezettségeknek, így rengeteg pénzt pazaroltak el egy elkapkodott döntés miatt. A csapadékvíz elvezetése nagyon fontos egy város életében, és igen, ezt is csak pályázati forrásokból tudjuk megoldani. Minden város így oldja meg. Ez nem az ott élők minden gondját oldja meg, de élhetőbbé teszi a környezetüket. Előfordul, hogy nem megfelelő a hossza, a mélység, hogy nyílt vagy fedett a levezető árok. De a tervektől eltérni csak és kizárólag nyomós okokból, indokolt érvek mellett lehet. Ez egy 2017-ben megnyert pályázat, amit maximum 2-3 év alatt be kellett volna fejezni. Gondoljunk bele, hogy ezen időszak alatt mennyit növekedtek az árak. Próbáljuk rendbe tenni és befejezni, akár az orvosi rendelőt a Petőfi utcában. Ezt a történetet mindenki ismeri, és láthatják, hogy végre minden az ütemterv szerint halad. Rengeteg munkánk áll amögött, hogy a dokumentáció jogszerű legyen, az építkezés befejeződhessen és még ebben az évben elfoglalhassák helyüket a megfelelő szakszolgálatok.

Többször tapasztalok negatív felhangot, mondván minden polgármester egyforma, mindenki „mutyizik”. A lehetőséget, amivel sosem éltem volna, azzal kerülöm el, hogy beszüntettem olyan korábbi irányításhoz szorosan kapcsolódó cégeket, pl. Press Kft., melyeken keresztül lett volna mód erre. Amióta polgármester vagyok, a rendezvényeket a művelődési ház szervezi, erre szakosodott szakemberekkel önálló költségvetésből gazdálkodnak, melyhez a keretet az önkormányzat biztosítja, szigorú pénzügyi tervek és elszámolások alapján. Így a vezetés szintjén már nem is lenne lehetőség, a köztudatban forgó szóval élve, „mutyizásra”. Korábban a rendezvényeket a fentnevezett kft. évi több, mint 40 milliós költségvetésből hozta ki. Ezt a tavalyi év folyamán a művelődési házunk szakemberei 10 millió forintból megoldották úgy, hogy a Covid ellenére is, a korlátozási kötelezettségeket betartva bőségesen szerveztek programokat a pécelieknek. Idén is szorgalmasan dúsul Pécelen a kulturális élet.

Végezetül pedig pár sorban összefoglalnám milyen lehetőségeket ragadtunk meg az elmúlt hónapban. Határidőre nyújtottunk be pályázatot a Rákóczi út felújítására, a vállalkozói parkhoz tartozó infrastruktúrára, valamint a Dr. Varga László Egészségház bővítésére.

Remélem, mihamarabb további sikeres eredményekről tájékoztathatom önöket.

Köszönettel, Horváth Tibor polgármester