Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

6.9 C° Pécel 2021. március 4. csütörtök
Aldozat
2021 február 22.

Ne váljon áldozattá!


Február 22. - A bűncselekmények áldozatainak világnapja

Az Európai Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, ez a nap azóta számos országban – Magyarországon 1993 óta – az áldozatok napja.

Az Országgyűlés 2005-ben fogadta el a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvényt. Az áldozatsegítés célja, a társadalmi szolidaritás és méltányosság elve alapján, az áldozatok társadalmi, anyagi és erkölcsi sérelmeinek enyhítése.

A bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések áldozatai számára a törvény biztosítja, hogy felvilágosítást kapjanak jogaikról, lehetőségeikről; érzelmi támogatásban részesüljenek; segítséget igényeljenek érdekeik érvényesítéséhez; jogi segítségnyújtásban részesüljenek, akár ügyvéd segítségének igénybevételével. Továbbá a bűncselekmények következtében kialakult krízishelyzet fennállása esetén az áldozatok azonnali pénzügyi segélyben részesülhetnek. A személy elleni erőszakos bűncselekmények súlyos sérültjei és a halálos áldozatok hozzátartozói pedig állami kárenyhítést is igényelhetnek.

A rendőrségtől kapott áldozatvédelmi igazolás birtokában a sértett az Áldozatsegítő Szolgálathoz fordulhat segítségért.

A szolgálat méltányossági döntés alapján azonnali pénzügyi segélyt biztosít az áldozattá vált személyek lakhatásával, ruházkodásával, élelmezésével és utazásával kapcsolatos, valamint a gyógyászati és kegyeleti jellegű rendkívüli kiadásaira. Az áldozat a pénzügyi segély iránti kérelmét formanyomtatványon 8 napon belül terjesztheti elő az Áldozatsegítő Szolgálatnál.

Ha bűncselekmény áldozata lett, segítségre vagy támogatásra van szüksége, keresse a Pest Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztályát!

Az Igazságügyi Osztály a 1135 Budapest, Lehel utca 43-47. szám alatt található.

Az ügyfélfogadásának ideje: H-K: 08:30- 16:00, Sze: -, Cs: 08:30-16:00, P: 08:30-12:00.

Elérhetőségeik: 06-1-236-39-47, 06-1-236-39-57 és az igazsagugy@pest.gov.hu.

INGYENESEN HÍVHATÓ ÁLDOZATSEGÍTŐ TELEFONSZÁMOK:

A NAP 24 ÓRÁJÁBAN: 06-80-225-225 (áldozatsegítő vonal ingyenesen hívható zöld száma)

06-80-555-111 (a „Telefontanú” ingyenesen hívható zöld száma)

107 vagy a 112 (segélyhívó számok)

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály