Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

3.9 C° Pécel 2024. december 3. kedd
Marc 15 Alap
2024 március 17.

Március 15. – városi ünnepség


Pécelen március 15-én délelőtt tartották az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezést.

Img 5655

Az Ossó János Fúvószenekar hangulatos bevezetője után a Petőfi Sándor Férfikórus dalcsokra szórakoztatta a jelenlévőket. Horváth Tibor polgármester ünnepi beszédében kiemelte az összefogás jelentőségét, mely nemcsak a forradalom idején, de napjainkban is fontos közéleti tényező.

Az ünnepi műsort, melyben versekkel, dalokkal, jelenetekkel idézték fel a 176 évvel ezelőtti eseményeket, a PIOK Ráday Pál Gimnázium 9. évfolyamának diákjai adták elő. Az előadást Papp Veronika és Trepszker Emese Zsuzsanna tanárnők tanították be.

Az iskola aulájában tartott ünnepség után a Kossuth téren folytatódott a tiszteletadás. Ézsiás Péter, a Historica zenekar frontembere előadásában hallhattunk két dalt, majd a Péceli Női Kar énekelt.

A program zárásaként Pécel város intézményei, egyesületei, szervezetei elhelyezték koszorúikat a Petőfi-emléktáblánál, valamint a Kossuth-szobornál.

Koszorúzók:

Horváth Tibor polgármester, és Oláh János jegyző

Lázár Ervin Városi Könyvtár és Szemere Pál Művelődési Ház képviseletében Badar-Wamser Tünde intézményvezető-helyettes

Péceli Napsugár Bölcsőde képviseletében Krekács Andrea és Soósné Kovács Mónika

Pécel Város Óvodái képviseletében Hőgerlné Bozsik Julianna igazgató, Gál Tünde igazgató-helyettes, László-Kókai Brigitta igazgató-helyettes, Kovács-Ondrik Gabriella tagintézmény igazgató, és Rosenberger Stefánia tagintézmény igazgató

Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium képviseletében Kóródi Mária gimnáziumi igazgató és Skuczi-Magyari Orsolya

Péceli Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében Kovács Ernőné igazgató és Pribay Valéria igazgató-helyettes

Péceli Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat képviseletében Gardáné Karsai Tünde és Kiss Krisztina

Pécel Üzemeltető Kft képviseletében Kiss László és Kiss Valéria

Agrár Szakképzési centrum Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium képviseletében Turcsán Tímea igazgató-helyettes és Varga Balázs

Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda képviseletében Almási Zsuzsanna igazgató és Müllerné Makádi Hajnalka óvodavezető

Közösség Pécelért Egyesület képviseletében Sarlós Imre alpolgármester, Garamszegi Zsolt, Kristóf Péter és Torma Gábor képviselők

Fidesz péceli szervezetének képviseletében dr. Kuszák Róbert elnök és Högerl Szabolcs elnök-helyettes

Második Reformkor Párt helyi szervezet nevében Gosztola Réka

Mintakezek Egyesület képviseletében dr. Kővári Alexandra és Zsadányi Zsolt

MSZP péceli szervezetének képviseletében dr. Benkovics Gyula és Dévényi Bence

Tisztán a városért képviseletében Kis Péter és Perger Krisztina

Petőfi Sándor Férfikórus képviseletében Bisján Imre, és Heltai Miklós

Millenniumi Nemzeti Hagyományőrző Alapítvány képviseletében Almási Zsuzsanna, és Valter Ferenc

Nemzeti Érzelmű Péceliek Baráti Körének képviseletében Dr. Szabó Zoltán

Történelmi Vitézi rend képviseletében vitéz Almási László Pécel város díszpolgára, és vitéz Almási László János

Wass Albert Társaság Pécel képviseletében Becs Józsefné és Becs József