Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

15.5 C° Pécel 2024. március 29. péntek
Auto Tel
2020 november 18.

Készüljenek fel a téli közlekedésre!


Télen megváltoznak az útviszonyok és a látási viszonyok, esetenként sokkal rosszabb körülmények között kell közlekedni, mint az év más évszakaiban. Ehhez a balesetek megelőzése érdekében a járművezetőknek és a gyalogosoknak is alkalmazkodniuk kell.

A rövidebb nappalok miatt többet kell sötétben és szürkületben közlekedni, ráadásul köd és havazás miatt is gyakran erősen lecsökken a látótávolság. A biztonság egyik alapfeltétele a láthatóság, tehát a járművek világításait, irányjelzőit karban kell tartani, ha meghibásodnak, azonnal meg kell őket javíttatni. Az útviszonyok helyenként és napszakonként is változnak, az utak az esőtől, hótól, lecsapódó párától gyakran lesznek csúszósak, jegesek. Ezért tartsanak nagyobb követési távolságot, vezessenek figyelmesen, óvatosan! Kerüljék a hirtelen fékezést, kormánymozdulatokat!

A gépjárműveket tanácsos szakemberrel átvizsgáltatni. A világítások mellett lényeges, hogy a téli gumiabroncsok megfelelő állapotban legyenek, a fék és a kormányberendezés, valamint az ablaktörlő is megbízhatóan működjön. Legyen az autóban jégkaparó, téli ablakmosó folyadék és jégoldó spray. Ahhoz, hogy a szélvédő ne párásodjon be, és a vezető jól lásson, elengedhetetlen, hogy a jármű fűtő és szellőztető berendezése jól működjön. A kerékpárosok és a gyalogosok külterületen feltétlenül viseljenek fényvisszaverő mellényt! Lakott területen is ajánlott, hogy legyen rajtuk valamilyen fényvisszaverő ruha, mert sötétben, szürkületben így sokkal hamarabb észrevehetőek.

A baleset-megelőzés legfontosabb tényezői maguk a közlekedők. Önökön múlik, hogy elkerülnek, vagy szabálytalanságukkal előidéznek baleseteket! Kérjük, hogy fogadják meg tanácsainkat!

… hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu