Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

13 C° Pécel 2024. március 28. csütörtök
Kozosseg Pecelert 01
2021 március 17.

Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk!


A Közösség Pécelért Egyesület az elmúlt évben a lehetőségekhez mérten próbált segíteni a nehezebb helyzetbe került családokon. A tavalyi év eseményeiről beszélgettünk Sarlós Imrével, az egyesület elnökével.

Kozosseg Pecelert Logo

– Az egyesület tagjai miért érzik fontosnak, hogy segítsenek?

– A 2020-as év megmutatta, hogy nagyon fontos a segítségnyújtás, hiszen a koronavírus-járvány miatt sok család került nehéz helyzetbe. Minden apró segítség sokat számít.

Ez okból a Közösség Pécelért Egyesület képviselői és tagjai közösen felajánlottuk tiszteletdíjunk egy részét, hogy segíteni tudjunk. A továbbiakban egyre több péceli csatlakozott a kezdeményezésünkhöz, amit ezúton is nagyon köszönünk.

Tavaly tavasszal első körben élelmiszer csomagokat állítottunk össze és juttattunk el a nehezebb helyzetbe került családokhoz személyesen. Ezután laptopokat szereztünk be és vittünk el péceli gyerekeknek, akik az online oktatásba eszköz hiány miatt nehezebben tudtak becsatlakozni. A Varázskulcs Közösségbe járó gyermekek táborozását is támogattuk. Van egy család, akik egyébként sok családnak segítettek, de most ők kerültek bajba, a lehetőségekhez mérten tudtuk őket is pénzadománnyal támogatni. Az érettségi vizsgák lebonyolítását segítve maszkokat, kesztyűket, illetve fertőtlenítő szereket adományoztunk a péceli iskoláknak.

– Jól tudom, hogy egy családnak segítettek újjáépíteni a leégett házukat?

– Igen. Sajnálatos módon a 2020. év elején egy péceli család nagy bajba került, mert a házukban tűz keletkezett, ezáltal a ház lakhatatlanná vált. Mikor felhívtuk a figyelmet arra, hogy a családnak segíteni szeretnénk, akkor rendkívüli módon fogott össze Pécel lakossága, és a Közösség Pécelért Egyesület számlájára nagyon sokan utaltak kisebb nagyobb összeget. Így ebben az esetben pénzadománnyal és munkával közösen tudtunk segíteni a családnak a ház felújításában.

– Az iskolakezdéskor miben tudták támogatni a családokat?

– Iskolakezdéskor iskolaszerekre beváltható 5000 forintos utalvánnyal próbáltuk megkönnyíteni 50 család számára a tanszerek bevásárlását.

– A könyvállomások telepítésében is nagy szerepe van az egyesületnek.

– Igen, az ötlet Torma Gábor képviselő úré volt. Kinyomozta, honnan lehetne beszerezni a használaton kívüli telefonfülkéket, majd közösen a tagokkal kitakarítottuk, berendeztük a telefonállomásokat, amik a város 3 pontjára lettek kihelyezve. A visszajelzések alapján – nagy örömünkre – a péceliek nagyon szívesen szemezgetnek az ott található könyvekből.

– Az év végén sem pihentek…

– Részt vettünk a Péceli Család- és Gyermekjóléti Szolgálat által szervezett Legyél Te Is Angyalka programban, melynek keretében 17 gyermeket tudtunk megajándékozni. Karácsony előtt pedig 50 családnak tudtunk ismét élelmiszer csomagot szállítani, hogy valamivel könnyebb legyen a karácsonyi időszak.

– A fent említett dolgok nem valósulhattak volna meg, ha…

– Igen, ha nem állnak mellettünk segítő szándékú péceli adományozók. Volt, aki pénzadománnyal segített, de volt, aki tartósélelmiszert, tisztítószert, maszkokat adományozott, és ezzel támogatta a munkánkat.

Az egyesület 2020-ban 1  780  000  forintot fordított adományozásra.

– Ha valaki segíteni szeretne, hogyan teheti ezt?

– A kezdeményezésünk folyamatos, melyhez további felajánlásokat szívesen fogadunk.

Aki a továbbiakban segítené a családokat, a Közösség Pécelért Egyesület bankszámlájára tud utalni. Számlaszám: 65100211-11049951

A közlemény rovatba kérjük írják be: „Segítsünk együtt”.

CS.K.