Az Eszperantó köz elnevezésének története
„Ezen a napon a fővárosból és környékéről sok eszperantista utazott Pécelre… Ebben a községben egy kis vasutas kórház található szép barokk kastélyban. Itt van egy jól működő csoportunk, melynek vezetősége gondoskodott arról”, hogy Pécelnek legyen az eszperantó nyelvről elnevezett utcája – így számolt be az eszperantisták magyarországi lapja 1961 júniusában a péceli utcaavatóról.
Az eszperantó nyelv megjelenése Pécelen
Ludwik Lejzer Zamenhof, a lengyel származású szemészorvos 1887-ben publikálta első tanulmányát a mesterséges világnyelvről, ami aztán gyorsan hódító útjára is indult. Az eszperantó mozgalom hamar, már az 1900-as évek elején hivatalos szervezeti formát öltött Magyarországon is: eleinte a vasutasok és az orvosok körében vált népszerűvé a nyelv.
Pécelen mindkét közösség magas számban képviseltette magát. A vasút megjelenésével már az 1800-as évek végén több vasúti tiszt élt Pécelen, az 1950-es években pedig, a Ráday-kastély kórházzá alakítását követően orvosok érkeztek az ország minden tájáról. 1946-ban már a helyi lapban is hirdették a helyi eszperantista nyelvórákat. 1961-re ért oda a közösség, hogy a világ eszperantó közössége figyelmének kísérete mellett utcát nevezzenek el Pécelen a mesterséges nyelvről. Az aktív péceli eszperantó közösség mögött két személyt kell elsősorban kiemelni: Kovács Tódor vasúti felügyelőt és Dr. Ferenczy Imre orvost.
Dr. Ferenczy Imre, a névadó
A péceli utca elnevezését formálisan Dr. Ferenczy Imre orvos, eszperantista kezdeményezte. A Magyar Országos Eszperantó Tanács alapító tagja, az Orvos-Egészségügyi Eszperantó Világszövetség titkára, majd elnöke 1960-ban éppen Pécelre „keveredett” az akkor újonnan nyíló kórházba.
A kórházban már idekerülésekor is működött egy eszperantista közösség az intézmény főkönyvelőjének, Kormos Erzsébetnek a vezetésével. A kórház egykori portása, Torma Sándor pedig több száz verset tudott a mesterséges nyelven, amivel többször fel is lépett, de nyelvórákat is adott rendszeresen.
A péceli eszperantisták kezdeményezésére, Dr. Ferenczy Imre „beterjesztése” alapján végül 1961 júniusában nevezhették el a kórház melletti utcát Eszperantó köznek. Az ünnepélyes utcaavatót egy akkori városi rendezvénysorozat keretében tartották a kórházigazgató és a városvezetés aktív támogatása mellett. A rendezvényen felszólalt a leghíresebb magyar eszperantista költő, Baghy Gyula is, aki beszédében többek között elmondta, hogy „az Eszperantó köz felavatásával Pécel község ismert lesz az egész eszperantista világban”.
Kovács Tódor, az eszperantista világszövetség egyik alapítója
Kovács Tódor 1879-ben Jászberényben született, Fiuméban kezdett dolgozni vasúti felügyelőként, de hamar magával ragadta az akkor még formálódó eszperantó közösség. 1902-ben lett eszperantista, abban az évben, amikor az első hazai eszperantó egyesület megalakult. 1907-ben már az Adriai Eszperantó Liga alapító tagja, 1908-ban pedig részt vett a világszövetség létrehozásában (Egyetemes Eszperantó Szövetség).
1923-ra már annyira komolyan hitt az eszperantó nyelv jövőjében, hogy kezdeményezte: a vasutasoknak legyen kötelező az eszperantó képzés, ezzel is könnyítve a különböző nyelvterületekre kiterjedő vasúttársaságon belüli kommunikációt. (A gyorsírást ugyanilyen lelkesedéssel képviselte, azt is szerette volna elterjeszteni a vasutasok körében, sőt, még saját dugattyús töltőtollat is feltalált, amit 1925-ben szabadalmaztatott is.)
Élete során ahol megfordult, szinte mindenhol létrehozott valamiféle eszperantó közösséget, egyesületet. Otthonában rendszeresen vállalt eszperantóoktatást is – erről több újsághirdetés is árulkodik.
Pécelre, a kórházba már élete végén, betegen került. Itt is vállalta még az eszperantó tanítását, s a magyarországi és nemzetközi eszperantó közösség életében is még mindig részt vett. Ahogy egészsége engedte, idős korában konferenciákra is ellátogatott, ahol mindig mint a „legöregebb magyar eszperantistát” köszöntötték.
Kovács Tódor, háta mögött 59 aktív évvel az eszperantó nyelv hazai elterjesztésében, a péceli utca névadó ünnepségén már 82 éves volt. A korabeli beszámolók szerint kerekes székkel tolták ki a kórházból az ünnepségre, amit jól látható megelégedéssel nyugtázott. Pár hónappal később, 1961 októberében hunyt el Pécelen.
ESZ