
Augusztus 20-a egyszerre szól a múltról, jelenről, jövőről – beszámoló Pécel városi ünnepségéről
Államalapításunk ünnepének délelőttjén a Kossuth téren emlékeztünk Szent István királyunkra, valamint köszöntöttük városunk kitüntetettjeit.
Az ünnepség elején dr. Kővári Alexandra mondott ünnepi beszédet. Polgármester asszony kifejtette: ez a nap egyszerre szól a múltról, jelenről és jövőről. „Mindannyiunk életében igen fontos esemény születésünk pillanata. Ez a kezdet, amely meghatározza hogyan is indulunk az életünk útján. Nincs ez másképp az államok tekintetében, így Magyarország esetében sem” – mondta a városvezető. Polgármester asszony beszédében kitért Pécelre is, mint fogalmazott: történelmi gyökereink, természeti szépségeink, közösségi értékeink mind-mind azt üzenik, hogy együtt vagyunk erősek.

Az ünnepségen közreműködött Kalapács-Ódor Cintia, valamint az Ossó János Fúvószenekar, akiknek ezúton is nagyon köszönjük a színvonalas produkciókat!

Az egyházak képviselőinek köszöntője és a péceli kenyérgyár által felajánlott ünnepi kenyér megáldását megelőzően sor került a képviselő-testület korábbi döntése nyomán a helyi kitűntető díjak átadására.

DÍSZPOLGÁRI címet kapott: Almási Zsuzsanna, a péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója
PÉCELÉRT díjat kapott: Jeney Erzsébet és Gódor János
PRO TALENTUM díjban részesült: Ézsiás Janka öttusázó és Papp Liliána légpuska versenyző
Gratulálunk minden kitüntetettnek, valamint a PRO Talentum díjban részesültek felkészítőinek, edzőinek!
Fotók: Sitkei Adrienn