A legfiatalabb márciusi ifjú, aki Pécelen tanult meg magyarul
Kiérdemelte a „legfiatalabb márciusi ifjú” címet, elindította az első magyarországi „vicclapot” és az első, kifejezetten gyermekeknek szóló folyóiratot. A lengyel származású, első éveiben csak horvátul beszélő Ágai Adolf Pécelen volt gyerek, településünkön tanult meg magyarul.
A lengyel apától származó Ágai Adolf Jánoshalmán született 1836-ban, négyéves volt, amikor a család Pécelre költözött. Településünkre így emlékszik, amikor a református templomnak még nem volt tornya: „Volt ebben a faluban egy kastély, mely háromszorta nyúlt magasabbra a templomnál, minthogy ennek tornya sem volt, csak haranglába; a kastélynak pedig tornya is, kupolája is. Amiből én gyermeki észszel azt magyaráztam ki, hogy nagyobb úr a mi grófunk az Istennél is; legalább Péczelen.”
Az Utazás Pestről Budapestre című naplójában is megemlékezett péceli gyermekkoráról: „Szerettünk fiúk a falu végére járni, a Rákos-patak mellé. Vízimalmának kerekével akárhányszor emeltettük föl magunkat, egyben repülve is, úszva is. Ez volt a mi víznyomás nélkül való vízi liftünk. Csak midőn az egyik pajtásunk szétzúzott csontokkal ért a kerék túlsó oldalára, szoktunk le erről a játékról…”
12 évesen a márciusi ifjakkal
1848 tavaszán még csak tizenkét éves volt, de ott tüntetett a márciusi ifjakkal, így megkapta a „legfiatalabb márciusi ifjú” címet. A forradalmi lelkesedés teljesen átjárta, iskolájában saját 12 pontot is megfogalmazott diáktársaival. Ebben követelik például a heti négy szabadnapot vagy a szabad bejárást a kávéházakba.
A piaristáknál tanuló Ágai 1848. március 15-re így emlékszik: tanárunk figyelmeztetett, hogy “hazamenet ne elegyedjünk az ablakaink alatt hullámzó sokaságba, mert politika nem gyermeknek való. Pedig, ha szavával csillapított is bennünket, saját megjelenése annál izgatóbban hatott reánk: sötét papi ruháján, épp a szíve fölött ragyogott a háromszínű magyar kokárda. És már óra letelte előtt zúdultunk ki a térre.”
A tizenkét éves Ágai tehát a tömeggel vonult 15-én, még a kiszabadított Táncsics kocsiját is húzta (aki hiába akart megszólalni, a hangzavartól nem tudott).
A Budára vonuló tömeggel sajnos már nem tudott továbbmenni, mert nem volt nála elég pengő a hídpénzre. Így aztán hazament, s édesanyja ebédjét falatozva a maga részéről befejezte a forradalmat – olvasható naplójában.
Újságíró, szerkesztő, lapalapító
Az 1850-es években berobbant tárcaírói karrierje. Porzó álnéven jelentek meg írásai többek között a Pesti Naplóban, a Vasárnapi Újságban vagy a Hölgyfutárban. Már ekkor publikált humorosabb hangvételű írásokat is, de 1868-ban, Csicseri Bors álnéven életre keltette az első magyarországi élclapot, a Borsszem Jankót.
Ágai álnévlistája 1871-ben, az első magyarországi gyermekfolyóirat kiadásával tovább bővült: Forgó bácsi néven lett a gyerekek kedvenc mesélője. A több mint három évtizedet megélt Kis Lap elsősorban öt-tizenkét évesekhez szólt, és publikált benne többek között Benedek Elek és Mikszáth Kálmán is.
Ágai utolsó éveit szinte teljes visszavonultságban töltötte, hosszú életet élt meg, 81 évesen hunyt el. A Vasárnapi Ujság így emlékezett rá: „derült optimizmusa, az apró és nagyobb emberi és világi dolgok iránti megértése, könnyen hangolódó természete, kellemes humora, csípős szatírája, a mely keserűség nélküli, inkább mosolygó, mint haragos volt, élénk ötletessége, friss szeme, együttvéve mindezek a képességei és tulajdonságai tették azzá a született csevegővé, a minek az olvasók a tárczacikkekből ismerték. Sikerét fokozta stílusának magyarossága…” Amit, ugye, a péceli gyermekévek alapján településünkön kezdett el elsajátítani.